Válságkezelő gazdasági programok Európában

A görög válság kísértetével a láthatáron világszerte megnőtt az érdeklődés a válságkezelési technikák iránt. A párizsi Le Figaro csokorba gyűjtötte az utóbbi évek sikeresnek bizonyult talpra állási programjait. Mindenütt eltérő az ok és a kezelés, de közös jellemző a valuta leértékelése és a fizetések csökken(t)ése, ami fellendítette az exportot.

A görög válság kezelésére kidolgozott tervek eddig kudarcot vallottak: bár Európa és a Nemzetközi Valutaalap több mint 340 milliárd eurót mozgósított három év alatt - ez a görög GDP 168 százaléka - az ország mind mélyebb recesszióba süllyed anélkül, hogy növekedési esély mutatkozna, és így komoly esély nyílna az ország gigantikus adósságának visszafizetésére. A csődkezelés csődje azonban nem elkerülhetetlen: Európában Írország, Izland, Lettország is bizonyítja ezt.

A receptek az egyes országok helyzetétől függően eltérőek. Izland 50 százalékkal leértékelte a koronát, ami újra fellendítette exportját, de Lettország az EU tagja és valutája szorosan kapcsolódik az euróhoz, így nem követhette az izlandi példát. A kis balti országban a fizetések leértékelése indította be az exportgépezetet, bizonyítva, hogy az euróhoz való szoros kötődés nem akadályozza meg a pénzügyi talpra állást.

Írországot az euróövezet és az IMF segítette, cserébe ugyanolyan szigorú kúrának vetette alá, mint a görögöket és a portugálokat. A szigetország azóta visszatért a növekedés útjára: 2011-ben 1 százalék, 2012-ben pedig 1,3 százalék volt a bővülés. Három veszteséges év és egy 85 milliárd eurós mentőcsomag után Írország 2013-tól a nemzetközi piacokon reméli finanszírozni magát.

A bankjai által csődbe vitt ország azzal tudott rendet teremteni háza táján, hogy visszatért gazdaságának alapvető aduihoz: a külföldi befektetésekhez és az exporthoz. A bérköltségek 18 százalékkal csökkentek az állami és 25 százalékkal a magánszektorban. A mentőcsomag nem volt népszerű, sok ír kénytelen volt kitelepülni, hogy megőrizhesse munkáját.

Izland esetében az amerikai Lehman Brothers bank csődje az ingatlanbuborék által is felduzzasztott pénzügyi szektor összeomlásához vezetett. 2008 decemberében az ország az IMF-hez fordult, amely 2,13 milliárd dolláros hitelt adott. Előzőleg az izlandi korona elvesztette értékének 60 százalékát, a köztartozás pedig elviselhetetlenné vált, a deficit elérte a GDP 14 százalékát. A kormány által életbe léptetett takarékossági program mértéke a GDP 10 százaléka volt - felét a kiadások csökkentésével, felét adóemelésekkel biztosította. Ugyanakkor igyekezett megőrizni a jóléti államot, és bevezette az átutalások ellenőrzését, hogy megakadályozza a tőke tömeges menekülését. A banki oldalon a sziget szembeszegült a külföldi hitelezőkkel, elutasította kártalanításukat.

Három évvel később a mentőprogram sikerére utal, hogy az IMF-hitel egy részét egy évvel az esedékesség előtt visszafizette az ország, sőt nemrég visszatért a nemzetközi pénzpiacokra, tízéves futamidővel 1 milliárd dollárt sikerült 6 százalékos kamatra felvennie. A növekedés is visszatért: a 2009-es 9 százalékos GDP-zuhanással szemben 2011-ben 3 százalékos növekedés volt, a munkanélküliség a 2010-es 10 százalékról 6 százalékra csökkent. A talpra állást megkönnyítette, hogy kis országról volt szó - 320 ezer lakossal - és az, hogy a drasztikus leértékelés fellendítette gazdaságának két vezető ágazatát, a halászatot és az alumíniumipart. Továbbra is gondot okoz azonban a háztartások és a vállalatok igen magas adósságállománya.

Lettország GDP-je két év alatt 23 százalékkal csökkent ingatlanbuborékának kipukkadása után. A 2008 végén segítségül hívott IMF a helyi valuta, a lat erős leértékelését sürgette. A hatóságok elutasították ezt, egyrészt a devizakölcsönök igen magas - 90 százalékos - aránya, másrészt a svéd bankok ellenkezése miatt. Az egykori "balti tigris" sürgősen csatlakozni kíván az euróhoz és attól is tart, hogy orosz szomszédjának befolyása ismét nőhet. Így egyedüli megoldásnak a belső leértékelés maradt.

Egy 7,5 milliárd eurós kölcsön fejében (a GDP 75 százaléka) Riga az egyik legkeményebb európai takarékossági programot léptette életbe anélkül, hogy ez különösebben erős társadalmi tiltakozást váltott volna ki. A beletörődés egyrészt az ország szovjet múltjának emlékével, másrészt az új neoliberális gazdaságpolitikára való áttéréssel függ össze.

A közszféra fizetéseinek 20 százalékos csökkentése, az adóemelések, az államapparátus méretének csökkentése, a nyugdíjreform és a szociális juttatások lefaragása nyomán a GDP 16,6 százalékát tette ki a megtakarítás, és ennek kétharmada a kiadásokat érintette. A nyitott gazdaságú kis ország 2011-re visszanyerte versenyképességét, 5,3 százalékos növekedést ért el, 2012 első negyedévi növekedési üteme (6,8 százalék 2011 azonos időszakához képest) a legerősebb volt az EU-ban. Az ár azonban súlyos: 16,3 százalékos makacs munkanélküliség, súlyosbodó öngyilkossági statisztika és valóságos kivándorlási hullám (a 2000 évi 2,2 milliós lakosság 2011-re 2 millióra csökkent).